1.rész

És itt vagyok. Négy év elteltével újra itt állok a Incheon-i reptéren. Megérkeztem Dél-Koreába. Nem tudom hogy sírjak vagy nevessek. Vajon az itteni élet mennyivel lesz jobb? Bár legalább találkozhatok a régi "barátaimmal". Vagyis hogy senkivel. Nagyot sóhajtva lépkedtem, mikor megpillantottam egy 40 év körüli férfit. Apa. Semmit sem változott. Szokásos öltöny, napszemüveg, rezzenéstelen arc, tipikus gazdag ember. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem ismer meg. 4 év alatt rengeteget változtam. Teljesen kifordultam magamból. Amikor "hazamentem", vagyis inkább anyámhoz költöztem Magyarországra, elhatároztam, hogy megváltozom. Rengeteget piszkáltak itt, legfőképpen a bátyám és hülye haverjai. Ezért mikor anyához mentem, elkezdtem fogyókúrázni. Betegesen. Épp csak az életben megmaradáshoz szükségeset ettem. Rengeteget vittek kórházba. Azután jött az iskola. Nem tudom, hogyan de belekeveredtem egy rossz társaságba. Ott mindent kipróbáltam amit csak lehetett. Anyám rám se ismert. Nem tudja miért kellett ezt tennem. Hát hogy miért? Azt köszönhetem az itteni életemnek, ahol teljesen tönkretettek. Egy idő után persze beleunt abba hogy engem "neveljen", és visszaküldött apámhoz. Még egy pont, hogy utáljam őket. Kis korom óta ez megy. Ide oda dobálgatnak, amint meguntak.

Oda értem apához és nagyot nyeltem.

-Apa? -kérdeztem nyugodtan.

-Mi-Mi-MinHee? -nézett rám kitágult szemekkel.

-Ja. Megváltoztam mi? Ha úgy érzed köszönd nyugodtan a család tagjainak.

-Erre nincs szükség. Mindent magadnak köszönhetsz.

-Aha, inkább menjünk mert fáradt vagyok.

Útközben egy szót sem szóltunk egymáshoz. Pedig hosszú volt az út Szöul-ig. Egyszer csak befordult az autó egy kis utcába, és leparkolt egy kisebb ház előtt.

-Húha. Csak nem csődbe ment az ügynökség Mr. Kim? -kérdeztem gúnyosan.  -Ennyire leadtad a szintet? -kuncogtam halkan.

-Köszönöm kérdésedet drága kislányom. De sajnálattal közlöm, hogy az ügynökség jobban virágzik mint képzeled. -válaszolta ugyanolyan hangnembe.

-Akkor? Miért álltunk meg itt?

-Mert itt fogsz lakni. -mondta közömbösen

-Komolyan? Egyedül? Van még itt remény.

-Arról ne is álmodj. Tényleg olyan hülyének nézel, hogy képes lennék egyedül hagyni? Csak sajnos a munkám nem engedi meg, hogy nálam lakj. Túl keveset vagyok otthon. Nem tudnék rád rendesen vigyázni.

-Akkoor? Azt ne mondd hogy idegenekkel fogsz összezárni, mert azt el is felejtheted.

-Nem idegenek MinHee. Vagyis csak pár személy lesz ismeretlen.

-Mivan? Mi ez a körülírás? És mégis hányan vannak? -kezdtem ideges lenni.

-Gyere. Hozd a cuccod. -mondta, majd kiszálltunk a kocsiból. Hirtelen leesett. Nem. Én ide nem megyek be. Ehhez még nem vagyok elég erős. Még nem tudok szembe nézni a bátyámmal. Nagyon kellett összpontosítanom, hogy nehogy sírva fakadjak és sikítozzak mint valami idióta. Minden lépés fájt. Azt hittem hirtelen lebénulok. Együtt élni ezekkel barmokkal? Biztos, hogy nem. Újra tönkreteszik az életem.

-MinHee, kérlek haladj mert fontosabb dolgom is akad.

-Egy pillanat, csak kioldódott a cipőfűzőm. -hazudtam, majd leguggoltam és elővettem a zsebemből pár szem gyógyszert. Ezt akkor szoktam bevenni, ha elgyengülök. Ilyenkor mély levegőt veszek, és azt ismételgetem magamnak hogy erős vagyok. Mindig beválik. Amikor már az ajtó előtt álltam, teljesen magabiztos voltam. Apa kopogott, majd kinyílt az ajtó. Namjoon volt az. A bátyám. Vagyis csak féltestvérem, de az is bőven elég.

-Apa. -mosolygott majd megölelte. Mikor rám nézett illendően bólintott. A tapló fejét, hogy nem ismer meg. Eléggé megijedt szegény amikor látta a gyilkos tekintetem, de cseppet sem sajnáltam.

-Fiam. Beszélnem kell veled. -mondta majd elvonultak a kertbe ketten, engem a ház előtt hagyva. Parasztok. Apja fia. Már kb. 10 perce beszélgettek, amikor elszáguldott mellettem egy fiú, de olyan gyorsan, hogy majdnem fellökött.

-Bocsi. -mondta majd egy pillanatra odafordult. És hirtelen földbegyökerezett a lábam. Úristen. Semmit sem változott. Najó de. Sokkal érettebb lett és helyesebb. Vagyis miket hordok össze. Ugyanolyan retardált bunkó. Még futni se tud rendesen, hogy fel ne lökjön valakit.

~NamJoon~

Kicsit váratlanul ért apa látogatása. És ki ez a lány? Ölni tudott volna a tekintetével. Nagyon félelmetes volt.

-Megkérdezhetem mi ez a váratlan látogatás? -tettem fel apának a kérdést.

-Láttad kint azt a lányt,ugye?

-Persze. Majdnem megölt a tekintetével. -morogtam.

-Aigoo. Ez nehéz lesz.

-Apaaa... a lényeget kérlek. -sürgettem kicsit

-Te akartad. Ő MinHee volt. Visszajött Szöulba és nálatok fog lakni.-hadarta el gyorsan behúzott nyakkal, és már fordult volna meg hogy gyáva mód elfusson, de hirtelen megragadtam a zakóját és visszarántottam miközben próbáltam felszedni a leesett államat a padlóról.

-Marad. -mondtam mérgesen. -És háát öhh, huhh. -sokkolva dadogtam. -De hát Ő.

-Igen, rengeteget változott. Katie nem bírt vele. Nagyon elzüllött. Drogos lett. Minket és a heverjaidat vádolja. Elvonóba nem vihetem mert lőttek a karrieremnek, ha véletlen valami kiszivárogna, így csak te maradtál.

-Nem. Ezt most azonnal felejtsd el. Főleg, hogyha utál minket. NEM.

-Szerinted ingyen kérném?

-Mire gondolsz? -tettem fel óvatosan a kérdést.

-Ha MinHee itt lakhat veletek, megoldom hogy jövőhéten debütálhassatok. -najó itt már a padlón voltam. Apának ügynöksége van, ezért ez tényleg könnyű lenne neki. És hát valljuk be, mind a 7-en erre várunk már évek óta. MinHee-t meg valahogyan elviseljük.

-Oké, benne vagyok. De még a fiúkkal átbeszéljük.

~MinHee~

Amikor egymás elé álltunk, egyből elkezdtünk Namjoon-al szemezni.

-Megváltoztál. -mondta egyszerűen.

-Te is. -válaszoltam unottan. Apa meg csak ide-oda kapkodta a fejét.

-Oké. Akkor családi öleléééés. -kiabálta apa majd szorosan megölelt minket.

-Nem ilyen a családi ölelés. -válaszoltam undorral. -Túlságosan távol állunk a család szó jelentésétől.

-Oké, akkor változtassunk rajta. -nyögte ki Namjoon, majd apára nézett.

-Igen, ez jó ötlet. -bólogatott apa mint egy 5 éves.

-Húú hát ez milyen fantasztikus lenne. -kezdtem el nyávogni és ugrándozni,majd hirtelen abbahagytam és elkomolyodtam. -Nem.

-Wow. Ez komoly volt. -nevetett Joon.

-Kuss. -morogtam rá mire apa felkiáltott.

-Eléééééééég!! Most mindketten bementek. MinHee te alszol egyet, és remélhetőleg jobb lábbal kelsz majd fel. Holnap jövök ellenőrizni. -kacsintott majd beült a kocsiba és magamra hagyott a legszörnyűbb múltommal.

Felirat hozzáadása