8.rész

1 hónapja hogy a fiúkkal lakom. És egy dologban biztos vagyok. Mégpedig, hogy ebben az 1 hónapban több dolog történt velem, mint az elmúlt 4 évben. Azt sejtettem, hogy nem lesz egyszerű 7 fiúval lakni, de nem hittem volna, hogy a mindennapjaim ilyen "pörgősek" lesznek. Amíg gipszben volt a kezem végig HoSeok-ot ugráltattam, amiért nagyon mérges volt, mert nem emlékezett arra, hogy eltörte volna. Egy idő után persze beletörődött, és volt olyan uriember, hogy még a fürdetést is felajánlotta, amit finoman visszautasítottam egy nagyobb ütés mellett.

Ebben a hónapban, nagyon jól összebarátkoztam Taehyung-al, és Namjoon-al is. A többiekkel még ugyan kötekedünk, de inkább csak unalomból. Kivéve JungKook-ot. Vele már rosszabb a helyzet. Egyre durvább dolgokat vágunk egymás fejéhez.

Amit viszont kicsit furcsának tartok, hogy a fiúk egy csomószor eltűnnek. De ha rákérdezek csak annyit mondanak, hogy dolguk volt. Viszont azt olyan határozottan, hogy sosem erőltettem jobban a dolgot.

-Srácok, nem tudom ti hogy vagytok vele, de én rohadtul unatkozom. Ebben a pár hétben nem történt semmi extra. -mondta Yoongi unottan vacsi után, mikor már mindenki a nappaliban ült.

-Semmi extra? -kérdeztem mérgesen. -Hoseok eltörte a kezem, Jimin elütött kocsival...

-Naaa. -szakított félbe. -Már mondtam hogy bocsi. Először vezettem. -emelte fel védekezően a kezét. -És amúgy sem lett semmi bajod.

-Aha. Szóval emellett még majdnem le is késeltek. Hála JungKook-nak. -emlékeztem vissza arra az estére, mikor kitalálta hogy sétáljunk egyet a környéken. Ügyesen eltévedtünk. Négyen mentünk. Kook, V, Jin és én.

-Ne túlozd el. Csak sétálni akartam.

-És szépen bevezettél minket egy gettónegyedbe, ahol épp dulakodás történt, és kis híján belém hajítottak egy bicskát.

-Lehet. De ezt is túlélted. -fintorgott.

-JUNGKOOK! Te seggfej. -hajítottam hozzá a párnát, majd felugrottam és elindultam felé, hogy jól megverjem, de Jin elkapta a csuklómat.

-Elég. -szólt közbe NamJoon, mielőtt egymásnak estünk volna.

-Oké. Akkor milyen extra dologra vágysz, YoonGi?

-Nem tudom. Menjünk el bulizni. -csillant fel a szeme.

-Jó ötlet. Már régen voltunk. -mondta Jin.

-Király. Fél óra múlva indulunk. -ugrott fel NamJoon.

-Mi? Fél óra? Legyen 1. -mondtam ijedten.

-Háromnegyed. -nézett Jimin szigorúan.

-50 perc? -próbáltam cukin nézni.

-40.

-43.

-Oké. Kerek 43 perc és indulunk.

Kemény 43 perc múlva már az ajtóban álltam egy fekete miniruhában, hozzá illő fekete dzsekivel, tűsarkúban, kivasalt hajjal és kifestve. Rekord.

Pár perc múlva már a fiúk is indulásra készen álltak az ajtóban.

-WOW MinHee jól nézel ki. -karolt át V.

-Ti sem panaszkodhattok. -néztem gyorsan végig rajtuk, de azon kaptam magam, hogy Junkook-nál kicsit tovább elidőzött a szemem. Fekete csőnadrág, fekete mintás póló. Egyre feljebb haladt a tekintetem, majd mikor az arcára néztem, észrevettem hogy Kook engem nézett sötétbarna szemeivel. Elkaptam a fejem, gyorsan odaugrottam NamJoon mellé és belé karoltam. Nem akartam, hogy a fiúk észrevegyék mennyire zavarba jöttem.

-MinHee. -nézett végig Hoseok. -Ez a ruha eléggé...

-Ribancos? Nyugodtan mondd ki.

-Rövidet akartam mondani. -nevetett fel.

-Húgi. Nincs kicsit hosszabb ruhád? -kérdezte ijedten NamJoon. -Mindenki téged fog nézni.

-Az a terv. -kacsintottam a bátyámra, mire mérgesen nézett.

-Csak viccelek. De nyugi. Nem lesz gáz. Meg amúgy sem igaz ez a mindenki téged fog nézni dolog, ugyanis nincs mit nézni rajtam.

-Ezt az állítást meg tudnám cáfolni. -jegyezte meg szórakozottan Suga.

-YoonGi, kérlek! -morogta Namjoon. Látszott rajta mennyire nincs ínyére ez a beszélgetés.

-Indulunk már? -kérdezte Jungkook türelmetlenül.

Kinyitottam az ajtót és a kisbusz felé kezdtem sietni. Már a kilincset fogtam, amikor valaki megérintette a vállam.

-Dongsaeng. Ugye, ezt nem gondolod komolyan? -kérdezte nevetve Suga.

-Most miért?

-Legyél már ennél is szőkébb. -mondta JungKook pár méterről távolabbról. Nem is vagyok szőke. Most megint miért kezd el kötekedni?

-Téged, meg ki a halál kérdezett? -kérdeztem mérgesen.

-Szivi, elég ha egy kicsit gondolkozol. -vágta rá komolyan. -Aha. Látom itt a gond. Figyelj akkor beavatlak. -mondta olyan flegmán, hogy legszívesebben belerúgtam volna. -Mi most bulizni megyünk, tudod, ahol inni szoktak. Szerinted ki a rák fog úgy majd hazavezetni? -ahh ez ciki. Fogtam a kocsiajtót majd hangosan becsaptam. Utálom, hogyha igaza van.

-Akkor sétálunk? -kérdeztem durcásan.

-Gondod van vele? -kérdezte vissza még mindig gúnyos hangon.

-Tűsarkúban? Igen, gondom van vele. -már épp fordultam volna vissza amikor megállított.

-Most meg hova mész? -kérdezte türelmetlenül.

-Mondjuk lecserélem a cipőmet?

-Biztos hogy nem fogod.

-Biztos hogy lefogom. -mondtam már nagyon mérgesen. Félek, hogy lassan robbanni fog ez a kis vita. -Akkor esetleg valaki vihetne a hátán. -próbálkoztam be.

-Nem tudom ki lesz az illető, de stipi stopi hogy mögöttetek megyek. -kacsintott Hoseok. És leesett mire célzott.

-Perverz. Csak szeretnéd. -morogtam. -Najó. Kinél van a kulcs? -néztem körbe, de mindenki csak lapított.

-Nálam. -lengette meg Kook a kulcscsomót. Elindultam felé, de zsebre tette. Egyre közelebb mentem hozzá.

-Na ide figyelj hercegnő. -olyan erőltetetten mondta ki a hercegnő szót hogy még jobban felidegesített. Jajj de megy ez a dolog valakinek. -Választhatsz. Vagy odaadom a kulcsot és bemész esti mesét nézni, vagy fogod végre a kecses lábaidat és elindulunk végre. Tudod, valaki ma inni is szeretne.

-Útállak. -sziszegtem a képébe. És csak akkor tűnt fel milyen közel is vagyunk egymáshoz, amikor a többiek hangos nevetésben törtek ki.

-Gyerekek, itt még lesz valami. -röhögött Jimin.

-Kuss. -mondtuk egyszerre JungKook-al.

Az út viszonylag csendesen telt. 20 perc alatt odaértünk egy bizonyos Black Eden nevű szórakozóhelyhez. Nem tűnik valami brutális helynek. Már épp a bejárat felé tartottam, ahol 2 biztonsági őr is állt, amikor Namjoon elkapta a kezem.

-Hova mész?

-Nem is tudom. Mondjuk be?

-Esélytelen. -mosolygott gúnyosan JungKook.

-Mindjárt itt lesz Minhyuk és hátulról megyünk be. -nézett NamJoon az órájára.

-Miért is? -kérdeztem

-Te tényleg szőke vagy. -mondta Kook. -Kiskorúakat nem engednek be. -mosolygott megint olyan gúnyosan, amitől falra tudnék mászni.

-Fogadjunk? -kérdeztem kihívóan, mire felhorkant, de állta a tekintetem. Kinyújtottam a kezem.

-Legyen. -fogta meg a kezem. -Ha bejutsz, bármit kérhetsz tőlem. Ha nem, márpedig tuti hogy nem akkor én kérek tőled valamit.

-Hát akkor figyelj, Jeon JungKook mert veszíteni fogsz. -vigyorogtam a képébe.

-Sok sikert szivi. -mosolygott kárörvendően. Egy ideig szemeztünk majd megigazítottam a ruhámat, megfordultam és elindultam. Amikor már elég közel jártam, elővettem a táskámból a hamis személyimet, amit még otthon készítettem a haverommal. Odanyújtottam a biztonsági őrnek. Egy ideig nézegette, majd odaadta és kinyitotta előttem az ajtót. Nem sok kellett hogy el ne nevessem magam. Mielőtt beléptem volna, megfordultam és intettem egyet Kook-nak, aki leesett állal bámult rám. Ha hiszi ha nem ennél durvább helyeken is megfordultam már.

7.rész

Miután befejeztük a beszélgetést NamJoon-nal, ami maximum 20 perc lehetett, mindketten kimentünk a nappaliba. És hát ami ott fogadott... Taehyung egy poharat tartott maga előtt és kiabált hozzá, hogy miért folyik mindig ki belőle a víz. Hozzáteszem, hogy miközben szerencsétlen poharat szidta, úgy rázta, hogy csoda ha maradt benne. Jimin és Jin kézen fogva szaladgáltak és énekeltek. Suga a földön fetrengett. Megfordultam, majd észrevettem, hogy JungKook ül a fotelben és csendesen nézi a tévét.

-Na ne már. -ültem le JungKook mellé. -Azt ne mondd, hogy itt te vagy a legnormálisabb. Pont te?

-Hahaha. -nézett rám. -Ezt úgy mondod, mintha mindenki meg lenne kergülve.

-JungKook. Te néztél már körbe?

-Jól van ez most kivétel.

-Miért is?

-Mert most ittak. -próbálta védeni a többieket.

-Mert gondolom általában teljesen normálisak, és nem viselkednek úgy mint az állatok. -mutattam épp a Jimin Jin párosra akik épp egymás hátára ugráltak. -Hoseok hol van? -kaptam fel a fejem.

-Ohh hát az előbb még itt volt. -hadonászott Kook a távirányítóval.

-Nagyszerű. -mondtam és felálltam, hogy megkeressem Hoseok-ot. Először a konyhába néztem meg. Ott nem volt. Mikor már kezdtem unni a keresését, csak ordítottam egyet.

-HOSEOK!!!

-Itt vagy-okk! -jelent meg előttem hirtelen valaki. Nem volt sok időm felfogni a dolgokat, mert minden nagyon gyorsan történt. Szemből egy nagy nyomás, egy puffanás, reccsenés, kegyetlen fájdalom, végül egy hatalmas sikoly és mindenki ott is termett.

-Úristen Hoseok szállj le róla. -kiabálta NamJoon. Eszméletlen fájdalmat éreztem a jobb karomba.

-Teh idiótah. -nyöszörögtem halkan.

-MinHee minden rendben? -kérdezte Jin finoman, miközben a többiek leszedték rólam Hoseok-ot.

-Nem. Nagyon fáj. -ültem fel lassan.

-Bírod mozgatni? -kérdezte Jimin. Próbálta megfogni a kezem de már az érintésétől is sikítani tudtam volna.

-Áu Jimin hagyd. -szenvedtem.

-Annyira csak nem fáj. -morogta Kook.

-Ezek szerint nem hallottad mekkorát reccsent. -mondta Taehyung Kook-nak, majd odajött hozzám, óvatosan megfogta a bal karomat és felsegített. Odavezetett a kanapéhoz, majd leültetett.

-Szerintem valaki mossa meg Hoseok arcát majd rakja ágyba, és addig fel se keljen, míg teljesen nem józanodik ki. -adta ki ezt a remek ötletet YoonGi.

-Nagyon adom a véleményedet. -nyöszörögtem halkan.

-Hyung, gyere segíts. -paskolta meg Jimin Jin vállát. Majd megfogták Hoseokot és elmentek. -És szerintem vigyétek be MinHee-t a kórházba. Szinte biztos, hogy eltört. -szólt még Jimin NamJoon-hoz.

-Na azt már nem. Útálom a kórházat.

-És most pont a te véleményed fog minket érdekelni. -mondta JungKook.

-Végülis igazad van. Az én véleményem sose számított, ugye? -egyre jobban kezdett Jungkook felhúzni.

-Na ebből elég. -szólalt meg Joon. -Inkább segíts MinHee-nek kijönni, addig kiállok a kocsival. -ugrott fel és ment ki az ajtón.

-Nem kell segítenie.

-Inkább haladjunk. -morgott Kook.

-Majom. -fintorogtam majd felálltam és odamentem a fogashoz. Levettem a kabátot, majd nagy nehezen felhúztam a jobb karomra. Halk kuncogást hallottam oldalról.

-Jót nevetsz? -néztem Jungkook-ra.

-Te mondtad hogy nem kell segíteni.

-Te lennél az utolsó akit megkérnék.

-Chh..

-Taehyung!! -kiabáltam be a szobába.

-Igen?

-Segítenél légyszíves? -fordultam meg, mire automatikusan felsegítette a kabátomat.

-Köszi. -mosolyogtam rá kedvesen, mire Jungkook felmordult.

-Mehetnénk?-nyitotta ki az ajtót.

17 életévem alatt elmondhatom hogy életem egyik legrosszabb utazásán estem át. A félórás út helyet másfél óra alatt értünk oda, mert sikeresen 2x is eltévedtünk. Persze bátyám az esős időre hagyatkozott. Én 5 percenként nyögtem fel, vagy mondtam el automatikusan, hogy fáj a kezem, mire Kook azonnal rám szólt, hogy fogjam már be, amit rögtön követett a bátyám, hogy mindketten fejezzük be.

***

Miközben vártuk, hogy behívjanak, elkezdtünk beszélgetni a kórházas "élményeinkről".

-Emlékszel Kookie mikor eltört az orrod? -kérdezte röhögve Joon.

-Arra nem lehet nem emlékezni. -rázta ki a hideg.

-És persze azt a balhét is rám kentétek. Nekem meg mégis ki hinne, 7 fiúval szembe.

-Jujj tényleg. -mondta Namjoon. -Szegény Suga annyira megijedt, hogy gondoltuk majd rád kenjük.

-Hát köszi. -mondtam durcásan. -Csak hogy tudjátok 2 hónap szobafogságot kaptam.

És ez ment még fél óráig, majd valaki kijött az ajtón.

-Kim MinHee! -hívtak be a rendelőbe.

-Végre. -mondta Jungkook. 

Miután bementem, teljesen meglepődtem.

-Oppa? -kérdeztem döbbenten. Alig ismertem fel. Donghae régen az iskolai orvos segédje volt. Nagyon jól összebarátkoztunk. Minden problémámat megosztottam vele, és mindig mellettem állt. Húgaként kezelt, és ha Namjoon-ék bántottak, mindig ő vigasztalt meg.

-Te vagy az Minhee? -mosolyodott el. -El sem hiszem. Mennyit változtál. Te jó ég.

-Hát ezt te is elmondhatod. Doktor lettél? -nevettem fel. 

-Hááát. -vigyorodott el. -De veled mi történt? Egyszer csak eltűntél és bumm. Nagyon aggódtam ám.

-Sajnálom oppa. -mondtam szomorúan. 

Miközben megvizsgálta a karom, és begipszelte, végig beszéltük az időt. Rengeteget mesélt, telefonszámot cseréltünk, és mondta hogy valamelyik nap találkozzunk, mert a barátnőjét is be szeretné mutatni. Nevetve léptünk ki az ajtón, mire a bátyám furán nézett.

-Akkor majd hívlak. Vigyázz magadra. -mosolygott Donghae. Erre a mondatra már Kook is felnézett.

-Rendben. -mosolyogtam rá, majd megöleltem. -Szia Oppa. -megvártam míg becsukja az ajtót, majd Joon-hoz fordultam. -Mehetünk?

-Ahogy látom, már minden rendben is van a kezeddel. Puszit is adott rá a doktor bácsi? -kérdezte gúnnyosan Kook.

-Neked ehhez semmi közöd. -néztem rá csúnyán

-Hé mi volt ez? Oppa? Majd hívlak? És mi volt az az ölelés? Ugye tudod, hogy csak a kezedet kellett volna megnéznie.

-Nyugi, ő egy régi ismerősöm. Húgaként szeret. Nagyon sokat köszönhetek neki. 

-Remélem is. -mondta majd ennyiben is hagytuk a beszélgetést.

Éjfél körül értünk haza. Hulla fáradtan dőltünk be mindannyian az ágyba. A kezem még mindig fájt, de kaptam rá fájdalomcsillapítót, így a fájdalom kicsit enyhült. A legrosszabb az egészben, hogy a jobb karom tört el. Előre félek a következő napoktól. Alig vagyok itt 2 napja, de már eltört a kezem, és az idegrendszerem is kezd odalenni. Alig várom a folytatást.

6.rész

-Na menjüüünk. -ugrott fel hirtelen V.

-Mégis hova? -kérdeztem értetlenül.

-Mit hova? Hát be a házba.

-Jaaa. -mondtam kicsit csalódottan. Őszintén bevallva nem akartam bemenni.

-Na mivan? Túl jó volt a társaságom? -kérdezte röhögve.

-Chh.. -bokszoltam a vállába. -Szeretnéd.

Nevetve léptünk be a házba, mire a többiek kiguvadt szemekkel bámultak ránk.

-Mivan? -tértem volna vissza bunkó hangnememhez, ami nem nagyon sikerült.

-Tádááá! -ugrott elém Hoseok röhögve. -Neked van fogad. És milyen szééépek. -mondta miközben jobbra balra dülöngélt.

-Ez egy csodálatos megállapítás..-kezdtem volna bele, de éreztem, hogy valami itt nem stimmel. Az oké hogy hülye, de ez a viselkedés akkor is fura. -Hoseok, te ittál?? -kérdeztem, de válasz helyett elkezdett ugrálni és visítozni. -Most komolyan. Mit adtatok neki? -kérdeztem drága testvéremtől, miközben helyet foglaltam a nappaliba.

-Elméletileg csak soju-t ivott, és nem sokat. Szóval ötletem sincs mitől kattant be.

-Hát nekem lehet hogy van egy ötletem. -szólalt meg félénken Suga.

-Na mondjad csak. -felelte Joon.

-Az úgy volt, hogy kb.1 órája nagyon fájt a feje. Keresett gyógyszert de nem talált... így hát.. na szóval nem szándékosan.. vagyis szándékosan,de..

-YoonGi a lényeget kérlek.

-Gondolta megnézi van-e valami gyógyszer MinHee-nél...

-Mi?? Ti belenéztetek a táskámba??? -akadtam ki.

-Nyugi csak gyógyszert vett ki.

-Mi?? -ugrottam fel sikítva a kanapéról. -Ti normálisak vagytok? -üvöltöttem le Suga-t. -Hogy jut ilyen az eszetekbe, hogy csak random bevesztek akármit amit találtok? Ezt nem hiszem el. -túrtam idegesen a hajamba. -Gyere. -fogtam meg Yoongi karját és húztam be a szobába. -Melyikből vett be és mennyit!

Suga félve mutatott az egyik dobozra ami az asztalon állt. Odasiettem hozzá és megnéztem. Próbáltam leplezni az idegességemet.

-Mennyit vett be? -kérdeztem aránylag türelmesen.

-Egy szemet.

-Mennyit?? -kérdeztem újra idegesen.

-Hát kicsit félt is mert csak 2 darab volt benne, és félt hogy mérges leszel, de nyugi azt mondta, hogy megveszi majd. -mondta idegesen, mire már a többiek is az ajtóba álltak.

-Akkor most szögezzünk le dolgokat. -emeltem fel a hangom. -1. ebből a gyógyszerből egyszerre csak negyedet szabad bevenni, 2. ilyet nem tud csak úgy megvenni, mert ez a gyógyszer tiltva van.. Mégis mit csináltok ha baja lesz?? Beviszitek kórházba? Ha ott megtudják mit szedett be nekem annyi... -mondtam egyre halkabban, az utolsó szavakat szinte suttogtam. Hátráltam pár lépést, majd leültem az ágy szélére és a kezemet az arcomba temettem. Szinte már könnyes volt a szemem az idegességtől és a félelemtől. Mi van ha baja lesz Hoseok-nak? Minden az én hibám lesz, és ez nem gyerek játék. Tényleg nagy baj lesz. Hallottam, ahogy csukódik az ajtó, majd kattan egyet. Kimentek. Vettem egy nagy levegőt, és próbáltam megnyugtatni magam. Éreztem, hogy valaki leül mellém, és óvatosan elkezdi a hátamat simogatni. Felpillantottam és a bátyám ült mellettem.

-Hé, nyugi. Minden rendben lesz. -mondta halkan. Annyira jól esett, hogy itt van velem, és ilyen kedves. Akaratlanul is könnybe lábadt a szemem.

-És ha nem? -kérdeztem, de már nem bírtam megállítani a könnyeimet.

-Naa..HoSeok már nagyfiú. Hidd el nincs olyan dolog amivel agyon tudnád csapni. Egy szem gyógyszert pedig lazán átvészel. -nevetett fel.

-Ez nagyon erős gyógyszer. -mondtam nyugtalanul.

-Tudom. De engem az jobban zavar, hogy miért van nálad ilyen?

-Csak. Szükségem van rá. -feleltem egyszerűen.

-Nem. Nincs rá szükséged. Könyörgöm hagyd abba. Dobd ki őket, ásd el vagy bánom is én, csak szabadulj meg tőlük. -kérte szomorúan.

-NamJoon. Örülök, hogy aggódsz értem, de talán elfelejtetted mi miatt is szedem ezeket a szarokat?

-Azt hiszem értem. -hajtotta le a fejét. -Csak azt nem, hogy, hogy tudtunk ilyet tenni. Mikor durvultak el ennyire a dolgok? Miért nem hagytuk abba már az elején? Miért nem fogadtalak el mint testvért?

-Ezt szerintem nem tőlem kéne kérdezned. -mondtam ismét könnyezve.

-Tudom, és ez kevés, de nagyon sajnálom. -nézett rám, és csak most vettem észre, hogy ő is könnyezik. -Ha hiszed hanem, undorodom magamtól. És ami a legjobban zavar, hogy a fiúkat is belerángattam. Azért tettem lelkileg tönkre egy 13 éves lányt, mert nem tudtam apának megbocsátani, hogy elhagyta anyát. Erről nem te tehettél, mégis téged bántottalak.

-Kérlek hagyjuk.

-Nem. Én tényleg nagyon sajnálom. Komolyan én nem ilyen vagyok. Kérlek adj egy lehetőséget nekünk.

Ezt az oldalát sem láttam még. Valójában ilyen érzékeny lenne? Tényleg ez az igazi énje? Ahogy ránéztem, bűntudatom lett. De mégis mitől? Nem tettem semmit.

-Figyelj. Megpróbálhatjuk, oké? De kérlek adj még időt nekem. Ne akarj mindent egyszerre. -ahogy kimondtam NamJoon arcán széles mosoly terült szét.

-Köszönöm. -mondta, majd jó szorosan megölelt.

Furcsa érzés. Alig vagyok itt 1 napja, de már megbocsátottam? Mit tesznek velem ezek a srácok? Komolyan vigyáznom kell mert ők képesek lerántani azt a maszkot amit 4 éve felragasztottam. Ijesztőek. Kíváncsi vagyok mit rejtegetnek még előttem.

5.rész

Erőt vettem magamon és megfordultam. Hiba volt. Csalódott és egyben szomorú arcot láttam magam előtt.

-Mit miért? -kérdeztem halkan.

-Miért teszed ezt magaddal? Minket utálsz. Tedd velünk ezt. Ne magaddal.

-JungKook... -suttogtam alig halhatóan. Leült mellém, majd maga felé fordította az arcomat.

-Figyelj. Én nem kérem, hogy megbocsásd nekem. Haragudj nyugodtan. Állj bosszút ha azt szeretnél. De NamJoon-nak bocsáss meg, kérlek. Nem is hinnéd mekkora szüksége van rád. Mi mind megváltoztunk. Beláttuk, hogy hülyék voltunk.

-Figyelj, ne hidd hogy ez ilyen egyszerű. -csattantam fel, majd keltem fel a padról. És belegondoltam. Miért lenne olyan nehéz megbocsátanom, ha valóban megváltoztak. Talán a büszkeségem tart vissza. Mindegy. Legyen. Beadom a derekam, de nem azonnal. Nehogy azt higgyék, hogy könnyű préda vagyok...

-Oké, akkor ne tedd. -állt fel Kook is. -Nyugodtan sajnáltasd magad. Majd ha meguntad, hogy tovább hisztizel, tudasd velünk. Tudod, kicsit kezd unalmas lenni már a viselkedésed. -mondta indulatosan.

-Rohadj meg. -megfordultam, majd amilyen gyorsan elmentem. Most miért kellett ilyet mondania? Pedig azt hittem, tényleg normális lett. És mi az hogy sajnáltatom magam? Senkinek sem panaszkodom. Azt teszek amit szeretnék. Ennyit a megbocsátásról. Bunkó. Most már azért sem fogok. Lassan visszaballagtam a házba, de mivel sok kedvem nem volt a többiekhez, ezért kint maradtam az udvaron. Mikor végre elhelyezkedtem a földön, és elkezdtem volna a miért? szavak bombázását, valaki lehuppant mellém.

*JungKook*

A hazafelé úton csak az járt a fejembe, hogy hogyan enyhíthetném meg ezt a lányt. Mindig is útáltam ezt a tulajonságomat, hogy hirtelen mondok ki dolgokat. Ezért is bántottam annyit régen. De hogy bizonyítsam be, hogy más vagyok, ha ez a rossz természetem megmaradt. Aissh. Megőrülök. Inkább hagyom. Majd szépen rájön magától. Láttam, hogy nem megy be a házba, hanem egyenesen az udvarba megy. Sóhajtottam egy nagyot majd bementem a fiúkhoz. Mindenki kíváncsian meredt rám.

-Mi van?

-Nem JungKook. Ezt mi akartuk kérdezni. - mondta Jin.

-Mi? -NamJoon látta rajtam az értetlenséget ezért egy szemforgatás mellett feltette a kérdést érthetőbben.

-Na szóval. Sikerült beszélned a drága húgommal?

-Jaaa. Igen, beszéltem vele. -mondtam egyszerűen.

-Huhh. -sóhajtott Joon.

-Rosszabb lett.

-Mi?! -kiáltottak fel.

-Jól van, bocsi. Én megpróbáltam. -próbáltam mentegetőzni. Egyszer csak felállt V és kiment. Követtem a tekintetemmel és láttam hogy leül MinHee mellé. Chh.. Most azt hiszi hogy rá hallgatni fog? Nagyon naiv.

*MinHee*

-Mit akarsz? -kérdeztem bunkón.

-Öhmm.. Beszélgetni. -ez nem Kook volt.

-Mégis miről szeretnél? Nem is ismerjük egymást. -néztem Taehyung-ra.

-Na épp ezért. -válaszolta egyszerűen. -Ismerjük meg egymást.

-Mi van ha azt mondom, hogy nem akarlak megismerni? -vontam fel a szemöldököm.

-Áhh. Nem tudod mit hagynál ki. -válaszolta egy huncut mosoly kíséretében. Annyira cuki volt, hogy muszáj volt elmosolyodnom.

-Naaaa. Légyszikee. -kérte V egyre nyálasabban.

-Ne csináld. -mondtam mosolyogva.

-Miért? -kérdezte "dozzogva". -Nem akarsz barátokat?

-Nem. Van elég.

-Gondolom milyen hosszú listád van.

-Ne gúnyolódj.

-Eszembe sem volt. De naaaa legyünk barátok. -tért vissza a nyálas hangjához.

-Meddig tervezel nyaggatni?

-Ameddig nem leszünk barátok. -felelte egyszerűen.

-Mondtam már hogy hihetetlen vagy?

-Nem. De akkor ez igent jelent? -kérdezte reménykedve.

-Talán.

-Igeeen. -tapsolt V.

-Mondom TALÁN. -hangsúlyoztam.

-Szóval igen.

-Komolyan ilyen gyerekes lennél?

-Talán. -felelte elgondolkodva.

-Szóval igen.

-Mondom talán. -mondta V, mire mindketten elröhögtük magunkat.

-Na akkor mit is szeretnél tudni rólam? -kérdeztem, amikor már abbahagytuk a röhögést.

-Mi a kedvenc színed?

-Ez most komoly? Kedvenc szín? -kérdeztem hitetlenkedve.

-Ja. A barátok ezt tudják egymásról.

-Hát oké. Talán a fekete.

-Nemááár. -nyafogott V. -Az nem is igazi szín.

-Akkor mégis mi? -röhögtem a fején.

-Hát nem tudom. De mondj másikat.

-Hmm.. Akkor lila. Megfelel?

-Tökéletes. -válaszolta 1000 wattos mosollyal.

-Na és neked mi a kedvenc színed?

-Zöld. -vágta rá egyből.

Még vagy fél órán át beszélgettünk a színekről kajákról és minden fajta hülyeségről ami csak az eszébe jutott. A végén persze olyan röhögőgörcsöt kaptunk mindketten, hogy inkább abbahagytuk a beszélgetést, mert nem láttuk túl sok értelmét.

Az egész beszélgetés során amit a legjobban furcsáltam, hogy jól éreztem magam. Nagyon jól. Taehyung képes volt megnevettetni és elfeljetettni minden problémámat. Vagyis ebben a fél órában, teljesen ki tudtam kapcsolni, és képes voltam jól érezni magam. Ha tovább is ilyen lesz velem, azt hiszem történelmet fog írni az eddigi életemben. Jó érzés volt, hogy V nem úgy ismert meg mint a többiek, és nem könyvelt el semmi rosszat bennem.

4.rész

~MinHee~

-Ya! Felkelni Csipkerózsika! -ordította valamelyik barom a fülembe, majd egy gyors mozdulattal lerántotta a takarómat.

-Eszednél vagy? -ordítottam Suga-ra. -Add vissza a takarómat. -néztem rá mérgesen.

-Nem. -mondta Suga büszkén, majd kihúzta magát.

-Nem mondom mégegyszer, hogy add vissza. -morogtam rá egyre mérgesebben. Az alvás a gyenge pontom. Ha rossz lábbal kelek, akkor mindenki kerülhet aznap, mert nagyon ingerlékeny és hisztis leszek. Nem beszélve a hirtelen dühkitöréseimről, amit tényleg javasolt elkerülni. -Na idefigyelj, te paraszt. Elmondom úgy, hogy a kis agyad is be tudja fogadni a tényt. 3 másodpercet kapsz,hogy visszaadd, mert ha most nekem fel kell kelnem, esküszöm kitépem a karodat a helyéről és azzal csaplak agyon.

-Hé, figyelj. -emelte fel a kezét óvatosan, majd hátrált egy lépést. -Nem kell ennyire túlreagálni. Csak a bátyád mondta,hogy ideje lenne felkelni, mert már fél 11 van.

-Nem érdekel. -keltem fel, mire Suga ugrott egy nagyot. Nemsok kellet, hogy el ne nevessem magam. Nem hittem volna, hogy tényleg megijed. Gondolom nem nézte volna ki belőlem. Mindig is egy senkinek néztek, akinek ha csettintettek, egy szavukra ugrott. Már ideje változtatni. Fogtam magam és kisétáltam a konyhába. Nem nagyon zavart, hogy egy teljesen új környezetben vagyok. Kisebb felfedezések után, készítettem egy szendvicset, ráraktam egy tányérra, majd besétáltam a nappaliba. JungKook, Hoseok és V nézte a tévét. Lehuppantam melléjük, majd csendben elkezdtem enni a reggelimet. Már a közepénél jártam amikor V megtörte a nyugalmi állapotom.

-Hogy aludtál az éjszaka? -kérdezte kedvesen

-Öhm, egész tűrhetően. Bár jobb lenne egy külön szoba. -morogtam halkan.

-Chh.. Álmodj királylány. -mondta Hoseok gúnyosan miközben le sem vette a tekintetét a tévéről. Majd hirtelen beugrott az este. Hogy kerültem én be a szobába? Hiszen tisztán emlékszem, hogy kint aludtam el. Egy kicsit nyugtalanított a gondolat, de nem különösebben érdekelt. Éreztem, hogy valaki néz. Szinte égetett a tekintete. Ránéztem JungKook-ra, de amint észrevett gyorsan elfordult és a tévét kezdte el nézni. Gyanús. Valami baj történt vele? Amióta itt vagyok még csak meg se mukkant. Régen egy pillanatot sem bírt ki amit ne a piszkálódásommal töltött volna. Egyre kellemenetleneb volt. Nem tudom miért éreztem magam ilyen nyugtalanul mellette.

-Befejeznéd a fészkelődést? -kérdezte Jin. Ennyire feltűnően fészkelődöm? És egyáltalán meg mikor került ide? Nem szándékoztam válaszolni kérdésére csak fintorogtam egyet, majd felálltam és kimentem a konyhába. Ittam egy pohár vizet, de mielőtt visszamentem volna a "szobámba", kivágódott az ajtó.

-Embereeek! Este buli lesz. -kiabálta Jimin és letett két nagy szatyort az asztalra. -Áh, MinHee felkeltél? -kérdezte 1000 wattos mosollyal. Normál esetbe csak fintorogtam volna, de túl nagy volt a késztetés ezért halványan elmosolyodtam, de hamar kapcsoltam.

-Milyen buli? -kérdeztem közömbösen.

-Hát megünnepeljük, hogy itt vagy közöttünk. -csatlakozott hozzánk a bátyám, szintén 1000 wattos mosollyal. Mi ez a jókedv? 

-Iszunk egyet a régi időkre. -nevetett Suga.

-Bekaphatod. -mondtam már szinte mérgesen.

-Hé srácok nyugi van. Suga éppenséggel tévedtél. Nem a régi időkre iszunk, hanem az új időkre.

-Ugye tudod, hogy hülyén hangzott ez a mondat? -kérdezte Jin.

-Mindegy. Fiúk, gyertek ide. -kiabált a bátyám a többieknek. Majd pár másodperc múlva mind a heten előttem álltak. Elég kellemetlenül éreztem magam 7 fiú között. Főleg, hogy ebből ötöt a legnagyobb ellenségemnek tekintettem.

-Mit akartok? -kérdeztem a szemöldököm felvonva.

-Békét. -válaszolta NamJoon egyszerűen. -Bocsánatot szeretnénk kérni, amiért csúnyán bántunk veled.

-Még valami vagy mehetek?

-Figyelj, minden okod megvan rá hogy haragudj ránk... De kérlek lépj túl a múlton és bocsáss meg nekünk.

-Szánalmasak vagytok. -feleltem lenézően. -És mint mondtad, minden okom megvan hogy haragudjam rátok. Akkor miért bocsássak meg? Szerinted ez ilyen egyszerű? Hogy majd bocsánatot kértek és minden megy tovább?

-Öh.. hát igen? Igen. -dadogta mire kérdőn néztem rá. -Vagyis nem. -rázta meg a fejét.

-Tudjátok, ha az életben minden hibáért elég lenne egy bocsánatkérés, akkor nem lenne szükség rendőrökre és ügyvédekre. -válaszoltam majd szó nélkül kikerültem őket, bementem a szobába és magamra zártam az ajtót. Gyorsan odamentem a táskámhoz és kivettem belőle tiszta ruhát. Egyszer csak valaki kopogott.

-Hagyj békén! Öltözök.

Miután, felöltöztem, és elég normálisnak véltem a külsőm, kinyitottam az ajtót és kimentem. A nappaliba 7 szempár szegeződött rám. Ezzel mit sem törődve fogtam magam és kimentem a házból. Persze a sértettségem kedvéért jól bevágtam magam után az ajtót. Feszülten kezdtem bolyongni Seoul utcáin. Már lassan 3 órája ide oda sétálgattam. Fogalmam sem volt már merre járhattam, amikor erősen elkezdett lüktetni a fejem. Láttam a közelben egy kis parkot. Odamentem majd leültem egy padra. A lábamat felhúztam és az arcomat a kezembe temettem. Hihetetlen mélységű fáradtság árasztotta el minden egyes porcikámat. Előkaptam a cigimet és pár szem tablettát. Már épp készültem bekapni amikor valaki a vállamra tette a kezét.

-Miért? -kérdezte halkan, szinte suttogva, mégis felismertem a hangját, amire a testem önkéntesen összerezzent. Tudtam, hogy meg kell fordulnom, de mégsem akartam. Nem akartam a szemébe nézni. Nem akartam az arcát látni. De legfőképpen nem akartam magyarázkodni.

3.rész

A tervem, hogy jól kialszom magam, kudarcba fulladt. Hirtelen fájdalom nyílalt a fejembe. Azonnal felültem, de megbántam mert úgy megszédültem, hogy azzal a lendülettel vissza is estem. Hirtelen felmordultam, de gyorsan befogtam, mielőtt valakit felkeltenék. Ennyire erős fejfájásom még nem volt. Nagyon melegem lett és egyre jobban kezdtem szédülni. Nagy nehezen kivonszoltam magam a konyhába, ami elég sok nehézséggel járt. A fejfájásom kicsit enyhült de a szédülés csak erősödött. Megittam egy pohár vizet majd felhúztam a pulcsimat és kimentem a kertbe. Mit sem törődve hűvös idővel, fogtam magam és lefeküdtem a fűre. Hirtelen szomorúság és fájdalom töltött el. Miért? Minden nap felteszem ezt a kérdést. Annyira szerencsétlen egy életem van. Én nem ilyen életet szeretnék. Legalábbis nem ennyire magányosat. Vajon még tudok ezen változtatni? Elég erős vagyok ahhoz, hogy új életet kezdjek? Elkezdett lüktetni a halántékom. Felültem, majd elővettem egy szál cigit. Meggyújtottam, majd mélyen beleszívtam. Egyre jobban töltött el a magány és szomorúság. Bámultam magam elé és figyeltem a füstöt ahogyan kifújtam. Egyszer csak azt vettem észre hogy patakokban folynak a könnyeim.Semmire nem tudtam gondolni. A könnyezés halk sírásba, majd erős zokogásba ment át. Nem tudtam magam sehogy sem megnyugtatni, de őszintén, nem is akartam. Hagytam hogy a fájdalom felemésszen és marjon belülről. Amikor már egyenletesen tudtam venni a levegőt, lefeküdtem a földre és hagytam, hogy magával ragadjon az álom.

~V pow~

Éppen hogy elaludtam hallottam, hogy valaki halkan felmordult, ezért óvatosan felültem. MinHee volt az. Láttam ahogy kimegy. Vagyis inkább kiszenvedi magát a szobából. Biztos a mosdóba ment. Visszafeküdtem, de nem tudtam elaludni, csak forgolódtam. Már lassan 10 perce nem jött vissza. Kíváncsiságból felkeltem és kiosontam. Bekopogtam a fürdőbe, de senki sem volt bent. Az egész lakás csendes volt. Vajon hova mehetett? Kimentem a konyhába és amikor elmentem az ablak mellett láttam, hogy valaki az udvaron van. Először majdnem hanyatt vágtam magam, úgy megijedtem, de aztán hamar rájöttem, hogy csak MinHee az. Egy hatalmasat sóhajtottam, de amikor megfordultam, NamJoon állt előttem alig 10 cm-re. Na ez elvágta a biztosítékot. Akkorát ugrodtam, hogy nekiestem a konyhaszekrénynek.

-Te normális vagy? -kérdeztem hitetlenkedve, miközben a fejem fogtam.

-Most mi van? Valami rosszat tettél, hogy ennyire rossz a lelki állapotod? -kérdezte röhögve.

-Ez nem vicces. A szívbajt hoztad rám. -néztem rá a lehető legmérgesebben, de amint láttam nem igen hatotta meg a tekintetem.

-Najó, kapd össze magad és menj lefeküdni. -mondta egy ásítás közepette, majd megfordult és elvonult a szobájába.

Miután Namjoon elment és én felkeltem a földről, gondoltam megnézem mégis mit csinál MinHee ilyenkor kint. Amikor kimentem, megállt bennem az ütő. Törökülésben ült, lehajtott fejjel és sírt. Amikor először láttam, olyan magabiztos és kemény volt. De most.. Igaz, hogy nem ismerem, de nagyon erős késztetést éreztem, hogy odamenjek és szorosan átöleljem. Ezt a gondolatom gyorsan elvétettem. Inkább megfordultam, és visszasétáltam a szobába. Próbáltam visszaaludni, de nem igazán sikerült. Folyton az járt a fejemben, hogy mi történhetett a fiúk és MinHee között. És vajon miért nem említettek nekem egy szót sem a "múltjukról". Lehet, hogy tényleg akkora sebet okoztak neki, hogy még beszélni sem akarnak róla? Nagyon kíváncsi lettem. Elhatároztam,hogy utána fogok ennek az egésznek járni, és megpróbálok valamilyen békét teremteni, mert az sem lesz jó ha mindenki feszült, és folyamatosan kötekednek. De miért érdekel ez engem egyáltalán? Biztos csak mert láttam sírni. Sosem bírtam nézni ha valaki sír. Na majd meg látjuk mit hoz még a holnap. Ezzel a mondattal ringattam magam álomba.

2.rész

Amikor beléptünk az ajtón és ott álltak a fiúk, nagyon megijedtem. Vissza akartam fordulni, de Namjoon közvetlen mögöttem állt, így nem volt esélyem.

-Srácok, ő itt MinHee a húgom. -mondta a bátyám, mire a többiek leesett állal bámultak. Kivéve két srácot. Őket nem ismerem és ők sem engem.

-Ejjha, megváltoztál. -nyögte ki végül Suga.

-Mit vártál? -kérdeztem fintorogva.

-MinHee egy ideig itt fog lakni. Remélem nem gond.

-Engem nem zavar. -mondta az egyik ismeretlen srác kedvesen, majd meghajolt és bemutatkozott. -Park Jimin vagyok.

-Szia. Kim MinHee. -viszonozva hajoltam meg.

-Szerintem mi sem ismerjük egymást. Kim TaeHyung. De megengedem, hogy V-nek szólíts. -kacsintott rám.

-Szerepcsere volt?-kérdeztem egy fintor kiséretében.

-Jungmin és MinWoo már vagy 2 éve búcsút mondott a társaságnak, és utánna találkoztunk V-vel és Jimin-el.

-Ok. Hol a szobám? -kérdeztem bunkón

-Kedvességed határtalan. -mormogta Jin

-Óhajtassz? -léptem hozzá közelebb

-Isten áldjon. -mondta miközben maga elé emelte a kezét.

-Hát az a gond, hogy csak 2 szoba van. -mondta Namjoon miközben félve nézett rám.

-Rendben. Az egyik az enyém. A másik tiétek.

-Valószínű, hogy pont a te kedvedért fogunk heten nyomorogni egy szobába. -gunyolódott Hoseok.

-Oké. Nem kell, de akkor én le is lépek. -kezdtem el a kijárat felé menni.

-Ne kezd a hisztit MinHee légyszíves. Van apának elég gondja. A szobák a közetkezők. Suga, Hoseok, Jin és én vagyunk az egyikbe, a másikba pedig V, Jimin, JungKook és te.

-Nem. -mondtam határozottan.

-De.

-Mondom nem. -kezdtem felháborodni. -Lány vagyok. Nem fogok fiúkkal egy szobán osztozni. Főleg nem 3-al.

-Istenem. Tudod te hány lány adná a kezét érte? -kérdezte Suga

-Na igen. Én biztos nem.

Oké eddig Jiminnel és Taehyung-al nincs semmi bajom. De JungKook? Ez biztos? Miért pont ő? Mindig ő bántott a legtöbbet és most nagyon rossz még csak ránéznem is. Főleg, hogy még jól is néz ki. Aishh. Én már tényleg nagyon fáradt vagyok, ha ilyenekre gondolok. Vagy azis lehet, hogy a gyógyszer miatt.

-Rendben. Mutasd a szobát mert hulla vagyok. -egyeztem bele fáradtan.

-Megtört a házisárkány. -nevetett Jin, amire csak szúros pillantást kapott.

Namjoon bevezetett a szobába majd magamra hagyott. 2 hatalmas emeletes ágy volt.

A szobába nem volt nagy rend, ami tetszett, mert így sokkal barátságosabb volt. Leültem az ágyra és egy nagyot sóhajtottam. De mielött befeküdtem volna, kivettem a pizsamámat és elindultam megkeresni a fürdőt. Miután lefürödtem már mindenki a szobájába volt. V megmutatta melyik ágy az enyém, majd szó nélkül lefeküdtem, és álomvilágba merültem.