5.rész

Erőt vettem magamon és megfordultam. Hiba volt. Csalódott és egyben szomorú arcot láttam magam előtt.

-Mit miért? -kérdeztem halkan.

-Miért teszed ezt magaddal? Minket utálsz. Tedd velünk ezt. Ne magaddal.

-JungKook... -suttogtam alig halhatóan. Leült mellém, majd maga felé fordította az arcomat.

-Figyelj. Én nem kérem, hogy megbocsásd nekem. Haragudj nyugodtan. Állj bosszút ha azt szeretnél. De NamJoon-nak bocsáss meg, kérlek. Nem is hinnéd mekkora szüksége van rád. Mi mind megváltoztunk. Beláttuk, hogy hülyék voltunk.

-Figyelj, ne hidd hogy ez ilyen egyszerű. -csattantam fel, majd keltem fel a padról. És belegondoltam. Miért lenne olyan nehéz megbocsátanom, ha valóban megváltoztak. Talán a büszkeségem tart vissza. Mindegy. Legyen. Beadom a derekam, de nem azonnal. Nehogy azt higgyék, hogy könnyű préda vagyok...

-Oké, akkor ne tedd. -állt fel Kook is. -Nyugodtan sajnáltasd magad. Majd ha meguntad, hogy tovább hisztizel, tudasd velünk. Tudod, kicsit kezd unalmas lenni már a viselkedésed. -mondta indulatosan.

-Rohadj meg. -megfordultam, majd amilyen gyorsan elmentem. Most miért kellett ilyet mondania? Pedig azt hittem, tényleg normális lett. És mi az hogy sajnáltatom magam? Senkinek sem panaszkodom. Azt teszek amit szeretnék. Ennyit a megbocsátásról. Bunkó. Most már azért sem fogok. Lassan visszaballagtam a házba, de mivel sok kedvem nem volt a többiekhez, ezért kint maradtam az udvaron. Mikor végre elhelyezkedtem a földön, és elkezdtem volna a miért? szavak bombázását, valaki lehuppant mellém.

*JungKook*

A hazafelé úton csak az járt a fejembe, hogy hogyan enyhíthetném meg ezt a lányt. Mindig is útáltam ezt a tulajonságomat, hogy hirtelen mondok ki dolgokat. Ezért is bántottam annyit régen. De hogy bizonyítsam be, hogy más vagyok, ha ez a rossz természetem megmaradt. Aissh. Megőrülök. Inkább hagyom. Majd szépen rájön magától. Láttam, hogy nem megy be a házba, hanem egyenesen az udvarba megy. Sóhajtottam egy nagyot majd bementem a fiúkhoz. Mindenki kíváncsian meredt rám.

-Mi van?

-Nem JungKook. Ezt mi akartuk kérdezni. - mondta Jin.

-Mi? -NamJoon látta rajtam az értetlenséget ezért egy szemforgatás mellett feltette a kérdést érthetőbben.

-Na szóval. Sikerült beszélned a drága húgommal?

-Jaaa. Igen, beszéltem vele. -mondtam egyszerűen.

-Huhh. -sóhajtott Joon.

-Rosszabb lett.

-Mi?! -kiáltottak fel.

-Jól van, bocsi. Én megpróbáltam. -próbáltam mentegetőzni. Egyszer csak felállt V és kiment. Követtem a tekintetemmel és láttam hogy leül MinHee mellé. Chh.. Most azt hiszi hogy rá hallgatni fog? Nagyon naiv.

*MinHee*

-Mit akarsz? -kérdeztem bunkón.

-Öhmm.. Beszélgetni. -ez nem Kook volt.

-Mégis miről szeretnél? Nem is ismerjük egymást. -néztem Taehyung-ra.

-Na épp ezért. -válaszolta egyszerűen. -Ismerjük meg egymást.

-Mi van ha azt mondom, hogy nem akarlak megismerni? -vontam fel a szemöldököm.

-Áhh. Nem tudod mit hagynál ki. -válaszolta egy huncut mosoly kíséretében. Annyira cuki volt, hogy muszáj volt elmosolyodnom.

-Naaaa. Légyszikee. -kérte V egyre nyálasabban.

-Ne csináld. -mondtam mosolyogva.

-Miért? -kérdezte "dozzogva". -Nem akarsz barátokat?

-Nem. Van elég.

-Gondolom milyen hosszú listád van.

-Ne gúnyolódj.

-Eszembe sem volt. De naaaa legyünk barátok. -tért vissza a nyálas hangjához.

-Meddig tervezel nyaggatni?

-Ameddig nem leszünk barátok. -felelte egyszerűen.

-Mondtam már hogy hihetetlen vagy?

-Nem. De akkor ez igent jelent? -kérdezte reménykedve.

-Talán.

-Igeeen. -tapsolt V.

-Mondom TALÁN. -hangsúlyoztam.

-Szóval igen.

-Komolyan ilyen gyerekes lennél?

-Talán. -felelte elgondolkodva.

-Szóval igen.

-Mondom talán. -mondta V, mire mindketten elröhögtük magunkat.

-Na akkor mit is szeretnél tudni rólam? -kérdeztem, amikor már abbahagytuk a röhögést.

-Mi a kedvenc színed?

-Ez most komoly? Kedvenc szín? -kérdeztem hitetlenkedve.

-Ja. A barátok ezt tudják egymásról.

-Hát oké. Talán a fekete.

-Nemááár. -nyafogott V. -Az nem is igazi szín.

-Akkor mégis mi? -röhögtem a fején.

-Hát nem tudom. De mondj másikat.

-Hmm.. Akkor lila. Megfelel?

-Tökéletes. -válaszolta 1000 wattos mosollyal.

-Na és neked mi a kedvenc színed?

-Zöld. -vágta rá egyből.

Még vagy fél órán át beszélgettünk a színekről kajákról és minden fajta hülyeségről ami csak az eszébe jutott. A végén persze olyan röhögőgörcsöt kaptunk mindketten, hogy inkább abbahagytuk a beszélgetést, mert nem láttuk túl sok értelmét.

Az egész beszélgetés során amit a legjobban furcsáltam, hogy jól éreztem magam. Nagyon jól. Taehyung képes volt megnevettetni és elfeljetettni minden problémámat. Vagyis ebben a fél órában, teljesen ki tudtam kapcsolni, és képes voltam jól érezni magam. Ha tovább is ilyen lesz velem, azt hiszem történelmet fog írni az eddigi életemben. Jó érzés volt, hogy V nem úgy ismert meg mint a többiek, és nem könyvelt el semmi rosszat bennem.

4.rész

~MinHee~

-Ya! Felkelni Csipkerózsika! -ordította valamelyik barom a fülembe, majd egy gyors mozdulattal lerántotta a takarómat.

-Eszednél vagy? -ordítottam Suga-ra. -Add vissza a takarómat. -néztem rá mérgesen.

-Nem. -mondta Suga büszkén, majd kihúzta magát.

-Nem mondom mégegyszer, hogy add vissza. -morogtam rá egyre mérgesebben. Az alvás a gyenge pontom. Ha rossz lábbal kelek, akkor mindenki kerülhet aznap, mert nagyon ingerlékeny és hisztis leszek. Nem beszélve a hirtelen dühkitöréseimről, amit tényleg javasolt elkerülni. -Na idefigyelj, te paraszt. Elmondom úgy, hogy a kis agyad is be tudja fogadni a tényt. 3 másodpercet kapsz,hogy visszaadd, mert ha most nekem fel kell kelnem, esküszöm kitépem a karodat a helyéről és azzal csaplak agyon.

-Hé, figyelj. -emelte fel a kezét óvatosan, majd hátrált egy lépést. -Nem kell ennyire túlreagálni. Csak a bátyád mondta,hogy ideje lenne felkelni, mert már fél 11 van.

-Nem érdekel. -keltem fel, mire Suga ugrott egy nagyot. Nemsok kellet, hogy el ne nevessem magam. Nem hittem volna, hogy tényleg megijed. Gondolom nem nézte volna ki belőlem. Mindig is egy senkinek néztek, akinek ha csettintettek, egy szavukra ugrott. Már ideje változtatni. Fogtam magam és kisétáltam a konyhába. Nem nagyon zavart, hogy egy teljesen új környezetben vagyok. Kisebb felfedezések után, készítettem egy szendvicset, ráraktam egy tányérra, majd besétáltam a nappaliba. JungKook, Hoseok és V nézte a tévét. Lehuppantam melléjük, majd csendben elkezdtem enni a reggelimet. Már a közepénél jártam amikor V megtörte a nyugalmi állapotom.

-Hogy aludtál az éjszaka? -kérdezte kedvesen

-Öhm, egész tűrhetően. Bár jobb lenne egy külön szoba. -morogtam halkan.

-Chh.. Álmodj királylány. -mondta Hoseok gúnyosan miközben le sem vette a tekintetét a tévéről. Majd hirtelen beugrott az este. Hogy kerültem én be a szobába? Hiszen tisztán emlékszem, hogy kint aludtam el. Egy kicsit nyugtalanított a gondolat, de nem különösebben érdekelt. Éreztem, hogy valaki néz. Szinte égetett a tekintete. Ránéztem JungKook-ra, de amint észrevett gyorsan elfordult és a tévét kezdte el nézni. Gyanús. Valami baj történt vele? Amióta itt vagyok még csak meg se mukkant. Régen egy pillanatot sem bírt ki amit ne a piszkálódásommal töltött volna. Egyre kellemenetleneb volt. Nem tudom miért éreztem magam ilyen nyugtalanul mellette.

-Befejeznéd a fészkelődést? -kérdezte Jin. Ennyire feltűnően fészkelődöm? És egyáltalán meg mikor került ide? Nem szándékoztam válaszolni kérdésére csak fintorogtam egyet, majd felálltam és kimentem a konyhába. Ittam egy pohár vizet, de mielőtt visszamentem volna a "szobámba", kivágódott az ajtó.

-Embereeek! Este buli lesz. -kiabálta Jimin és letett két nagy szatyort az asztalra. -Áh, MinHee felkeltél? -kérdezte 1000 wattos mosollyal. Normál esetbe csak fintorogtam volna, de túl nagy volt a késztetés ezért halványan elmosolyodtam, de hamar kapcsoltam.

-Milyen buli? -kérdeztem közömbösen.

-Hát megünnepeljük, hogy itt vagy közöttünk. -csatlakozott hozzánk a bátyám, szintén 1000 wattos mosollyal. Mi ez a jókedv? 

-Iszunk egyet a régi időkre. -nevetett Suga.

-Bekaphatod. -mondtam már szinte mérgesen.

-Hé srácok nyugi van. Suga éppenséggel tévedtél. Nem a régi időkre iszunk, hanem az új időkre.

-Ugye tudod, hogy hülyén hangzott ez a mondat? -kérdezte Jin.

-Mindegy. Fiúk, gyertek ide. -kiabált a bátyám a többieknek. Majd pár másodperc múlva mind a heten előttem álltak. Elég kellemetlenül éreztem magam 7 fiú között. Főleg, hogy ebből ötöt a legnagyobb ellenségemnek tekintettem.

-Mit akartok? -kérdeztem a szemöldököm felvonva.

-Békét. -válaszolta NamJoon egyszerűen. -Bocsánatot szeretnénk kérni, amiért csúnyán bántunk veled.

-Még valami vagy mehetek?

-Figyelj, minden okod megvan rá hogy haragudj ránk... De kérlek lépj túl a múlton és bocsáss meg nekünk.

-Szánalmasak vagytok. -feleltem lenézően. -És mint mondtad, minden okom megvan hogy haragudjam rátok. Akkor miért bocsássak meg? Szerinted ez ilyen egyszerű? Hogy majd bocsánatot kértek és minden megy tovább?

-Öh.. hát igen? Igen. -dadogta mire kérdőn néztem rá. -Vagyis nem. -rázta meg a fejét.

-Tudjátok, ha az életben minden hibáért elég lenne egy bocsánatkérés, akkor nem lenne szükség rendőrökre és ügyvédekre. -válaszoltam majd szó nélkül kikerültem őket, bementem a szobába és magamra zártam az ajtót. Gyorsan odamentem a táskámhoz és kivettem belőle tiszta ruhát. Egyszer csak valaki kopogott.

-Hagyj békén! Öltözök.

Miután, felöltöztem, és elég normálisnak véltem a külsőm, kinyitottam az ajtót és kimentem. A nappaliba 7 szempár szegeződött rám. Ezzel mit sem törődve fogtam magam és kimentem a házból. Persze a sértettségem kedvéért jól bevágtam magam után az ajtót. Feszülten kezdtem bolyongni Seoul utcáin. Már lassan 3 órája ide oda sétálgattam. Fogalmam sem volt már merre járhattam, amikor erősen elkezdett lüktetni a fejem. Láttam a közelben egy kis parkot. Odamentem majd leültem egy padra. A lábamat felhúztam és az arcomat a kezembe temettem. Hihetetlen mélységű fáradtság árasztotta el minden egyes porcikámat. Előkaptam a cigimet és pár szem tablettát. Már épp készültem bekapni amikor valaki a vállamra tette a kezét.

-Miért? -kérdezte halkan, szinte suttogva, mégis felismertem a hangját, amire a testem önkéntesen összerezzent. Tudtam, hogy meg kell fordulnom, de mégsem akartam. Nem akartam a szemébe nézni. Nem akartam az arcát látni. De legfőképpen nem akartam magyarázkodni.

3.rész

A tervem, hogy jól kialszom magam, kudarcba fulladt. Hirtelen fájdalom nyílalt a fejembe. Azonnal felültem, de megbántam mert úgy megszédültem, hogy azzal a lendülettel vissza is estem. Hirtelen felmordultam, de gyorsan befogtam, mielőtt valakit felkeltenék. Ennyire erős fejfájásom még nem volt. Nagyon melegem lett és egyre jobban kezdtem szédülni. Nagy nehezen kivonszoltam magam a konyhába, ami elég sok nehézséggel járt. A fejfájásom kicsit enyhült de a szédülés csak erősödött. Megittam egy pohár vizet majd felhúztam a pulcsimat és kimentem a kertbe. Mit sem törődve hűvös idővel, fogtam magam és lefeküdtem a fűre. Hirtelen szomorúság és fájdalom töltött el. Miért? Minden nap felteszem ezt a kérdést. Annyira szerencsétlen egy életem van. Én nem ilyen életet szeretnék. Legalábbis nem ennyire magányosat. Vajon még tudok ezen változtatni? Elég erős vagyok ahhoz, hogy új életet kezdjek? Elkezdett lüktetni a halántékom. Felültem, majd elővettem egy szál cigit. Meggyújtottam, majd mélyen beleszívtam. Egyre jobban töltött el a magány és szomorúság. Bámultam magam elé és figyeltem a füstöt ahogyan kifújtam. Egyszer csak azt vettem észre hogy patakokban folynak a könnyeim.Semmire nem tudtam gondolni. A könnyezés halk sírásba, majd erős zokogásba ment át. Nem tudtam magam sehogy sem megnyugtatni, de őszintén, nem is akartam. Hagytam hogy a fájdalom felemésszen és marjon belülről. Amikor már egyenletesen tudtam venni a levegőt, lefeküdtem a földre és hagytam, hogy magával ragadjon az álom.

~V pow~

Éppen hogy elaludtam hallottam, hogy valaki halkan felmordult, ezért óvatosan felültem. MinHee volt az. Láttam ahogy kimegy. Vagyis inkább kiszenvedi magát a szobából. Biztos a mosdóba ment. Visszafeküdtem, de nem tudtam elaludni, csak forgolódtam. Már lassan 10 perce nem jött vissza. Kíváncsiságból felkeltem és kiosontam. Bekopogtam a fürdőbe, de senki sem volt bent. Az egész lakás csendes volt. Vajon hova mehetett? Kimentem a konyhába és amikor elmentem az ablak mellett láttam, hogy valaki az udvaron van. Először majdnem hanyatt vágtam magam, úgy megijedtem, de aztán hamar rájöttem, hogy csak MinHee az. Egy hatalmasat sóhajtottam, de amikor megfordultam, NamJoon állt előttem alig 10 cm-re. Na ez elvágta a biztosítékot. Akkorát ugrodtam, hogy nekiestem a konyhaszekrénynek.

-Te normális vagy? -kérdeztem hitetlenkedve, miközben a fejem fogtam.

-Most mi van? Valami rosszat tettél, hogy ennyire rossz a lelki állapotod? -kérdezte röhögve.

-Ez nem vicces. A szívbajt hoztad rám. -néztem rá a lehető legmérgesebben, de amint láttam nem igen hatotta meg a tekintetem.

-Najó, kapd össze magad és menj lefeküdni. -mondta egy ásítás közepette, majd megfordult és elvonult a szobájába.

Miután Namjoon elment és én felkeltem a földről, gondoltam megnézem mégis mit csinál MinHee ilyenkor kint. Amikor kimentem, megállt bennem az ütő. Törökülésben ült, lehajtott fejjel és sírt. Amikor először láttam, olyan magabiztos és kemény volt. De most.. Igaz, hogy nem ismerem, de nagyon erős késztetést éreztem, hogy odamenjek és szorosan átöleljem. Ezt a gondolatom gyorsan elvétettem. Inkább megfordultam, és visszasétáltam a szobába. Próbáltam visszaaludni, de nem igazán sikerült. Folyton az járt a fejemben, hogy mi történhetett a fiúk és MinHee között. És vajon miért nem említettek nekem egy szót sem a "múltjukról". Lehet, hogy tényleg akkora sebet okoztak neki, hogy még beszélni sem akarnak róla? Nagyon kíváncsi lettem. Elhatároztam,hogy utána fogok ennek az egésznek járni, és megpróbálok valamilyen békét teremteni, mert az sem lesz jó ha mindenki feszült, és folyamatosan kötekednek. De miért érdekel ez engem egyáltalán? Biztos csak mert láttam sírni. Sosem bírtam nézni ha valaki sír. Na majd meg látjuk mit hoz még a holnap. Ezzel a mondattal ringattam magam álomba.