7.rész

Miután befejeztük a beszélgetést NamJoon-nal, ami maximum 20 perc lehetett, mindketten kimentünk a nappaliba. És hát ami ott fogadott... Taehyung egy poharat tartott maga előtt és kiabált hozzá, hogy miért folyik mindig ki belőle a víz. Hozzáteszem, hogy miközben szerencsétlen poharat szidta, úgy rázta, hogy csoda ha maradt benne. Jimin és Jin kézen fogva szaladgáltak és énekeltek. Suga a földön fetrengett. Megfordultam, majd észrevettem, hogy JungKook ül a fotelben és csendesen nézi a tévét.

-Na ne már. -ültem le JungKook mellé. -Azt ne mondd, hogy itt te vagy a legnormálisabb. Pont te?

-Hahaha. -nézett rám. -Ezt úgy mondod, mintha mindenki meg lenne kergülve.

-JungKook. Te néztél már körbe?

-Jól van ez most kivétel.

-Miért is?

-Mert most ittak. -próbálta védeni a többieket.

-Mert gondolom általában teljesen normálisak, és nem viselkednek úgy mint az állatok. -mutattam épp a Jimin Jin párosra akik épp egymás hátára ugráltak. -Hoseok hol van? -kaptam fel a fejem.

-Ohh hát az előbb még itt volt. -hadonászott Kook a távirányítóval.

-Nagyszerű. -mondtam és felálltam, hogy megkeressem Hoseok-ot. Először a konyhába néztem meg. Ott nem volt. Mikor már kezdtem unni a keresését, csak ordítottam egyet.

-HOSEOK!!!

-Itt vagy-okk! -jelent meg előttem hirtelen valaki. Nem volt sok időm felfogni a dolgokat, mert minden nagyon gyorsan történt. Szemből egy nagy nyomás, egy puffanás, reccsenés, kegyetlen fájdalom, végül egy hatalmas sikoly és mindenki ott is termett.

-Úristen Hoseok szállj le róla. -kiabálta NamJoon. Eszméletlen fájdalmat éreztem a jobb karomba.

-Teh idiótah. -nyöszörögtem halkan.

-MinHee minden rendben? -kérdezte Jin finoman, miközben a többiek leszedték rólam Hoseok-ot.

-Nem. Nagyon fáj. -ültem fel lassan.

-Bírod mozgatni? -kérdezte Jimin. Próbálta megfogni a kezem de már az érintésétől is sikítani tudtam volna.

-Áu Jimin hagyd. -szenvedtem.

-Annyira csak nem fáj. -morogta Kook.

-Ezek szerint nem hallottad mekkorát reccsent. -mondta Taehyung Kook-nak, majd odajött hozzám, óvatosan megfogta a bal karomat és felsegített. Odavezetett a kanapéhoz, majd leültetett.

-Szerintem valaki mossa meg Hoseok arcát majd rakja ágyba, és addig fel se keljen, míg teljesen nem józanodik ki. -adta ki ezt a remek ötletet YoonGi.

-Nagyon adom a véleményedet. -nyöszörögtem halkan.

-Hyung, gyere segíts. -paskolta meg Jimin Jin vállát. Majd megfogták Hoseokot és elmentek. -És szerintem vigyétek be MinHee-t a kórházba. Szinte biztos, hogy eltört. -szólt még Jimin NamJoon-hoz.

-Na azt már nem. Útálom a kórházat.

-És most pont a te véleményed fog minket érdekelni. -mondta JungKook.

-Végülis igazad van. Az én véleményem sose számított, ugye? -egyre jobban kezdett Jungkook felhúzni.

-Na ebből elég. -szólalt meg Joon. -Inkább segíts MinHee-nek kijönni, addig kiállok a kocsival. -ugrott fel és ment ki az ajtón.

-Nem kell segítenie.

-Inkább haladjunk. -morgott Kook.

-Majom. -fintorogtam majd felálltam és odamentem a fogashoz. Levettem a kabátot, majd nagy nehezen felhúztam a jobb karomra. Halk kuncogást hallottam oldalról.

-Jót nevetsz? -néztem Jungkook-ra.

-Te mondtad hogy nem kell segíteni.

-Te lennél az utolsó akit megkérnék.

-Chh..

-Taehyung!! -kiabáltam be a szobába.

-Igen?

-Segítenél légyszíves? -fordultam meg, mire automatikusan felsegítette a kabátomat.

-Köszi. -mosolyogtam rá kedvesen, mire Jungkook felmordult.

-Mehetnénk?-nyitotta ki az ajtót.

17 életévem alatt elmondhatom hogy életem egyik legrosszabb utazásán estem át. A félórás út helyet másfél óra alatt értünk oda, mert sikeresen 2x is eltévedtünk. Persze bátyám az esős időre hagyatkozott. Én 5 percenként nyögtem fel, vagy mondtam el automatikusan, hogy fáj a kezem, mire Kook azonnal rám szólt, hogy fogjam már be, amit rögtön követett a bátyám, hogy mindketten fejezzük be.

***

Miközben vártuk, hogy behívjanak, elkezdtünk beszélgetni a kórházas "élményeinkről".

-Emlékszel Kookie mikor eltört az orrod? -kérdezte röhögve Joon.

-Arra nem lehet nem emlékezni. -rázta ki a hideg.

-És persze azt a balhét is rám kentétek. Nekem meg mégis ki hinne, 7 fiúval szembe.

-Jujj tényleg. -mondta Namjoon. -Szegény Suga annyira megijedt, hogy gondoltuk majd rád kenjük.

-Hát köszi. -mondtam durcásan. -Csak hogy tudjátok 2 hónap szobafogságot kaptam.

És ez ment még fél óráig, majd valaki kijött az ajtón.

-Kim MinHee! -hívtak be a rendelőbe.

-Végre. -mondta Jungkook. 

Miután bementem, teljesen meglepődtem.

-Oppa? -kérdeztem döbbenten. Alig ismertem fel. Donghae régen az iskolai orvos segédje volt. Nagyon jól összebarátkoztunk. Minden problémámat megosztottam vele, és mindig mellettem állt. Húgaként kezelt, és ha Namjoon-ék bántottak, mindig ő vigasztalt meg.

-Te vagy az Minhee? -mosolyodott el. -El sem hiszem. Mennyit változtál. Te jó ég.

-Hát ezt te is elmondhatod. Doktor lettél? -nevettem fel. 

-Hááát. -vigyorodott el. -De veled mi történt? Egyszer csak eltűntél és bumm. Nagyon aggódtam ám.

-Sajnálom oppa. -mondtam szomorúan. 

Miközben megvizsgálta a karom, és begipszelte, végig beszéltük az időt. Rengeteget mesélt, telefonszámot cseréltünk, és mondta hogy valamelyik nap találkozzunk, mert a barátnőjét is be szeretné mutatni. Nevetve léptünk ki az ajtón, mire a bátyám furán nézett.

-Akkor majd hívlak. Vigyázz magadra. -mosolygott Donghae. Erre a mondatra már Kook is felnézett.

-Rendben. -mosolyogtam rá, majd megöleltem. -Szia Oppa. -megvártam míg becsukja az ajtót, majd Joon-hoz fordultam. -Mehetünk?

-Ahogy látom, már minden rendben is van a kezeddel. Puszit is adott rá a doktor bácsi? -kérdezte gúnnyosan Kook.

-Neked ehhez semmi közöd. -néztem rá csúnyán

-Hé mi volt ez? Oppa? Majd hívlak? És mi volt az az ölelés? Ugye tudod, hogy csak a kezedet kellett volna megnéznie.

-Nyugi, ő egy régi ismerősöm. Húgaként szeret. Nagyon sokat köszönhetek neki. 

-Remélem is. -mondta majd ennyiben is hagytuk a beszélgetést.

Éjfél körül értünk haza. Hulla fáradtan dőltünk be mindannyian az ágyba. A kezem még mindig fájt, de kaptam rá fájdalomcsillapítót, így a fájdalom kicsit enyhült. A legrosszabb az egészben, hogy a jobb karom tört el. Előre félek a következő napoktól. Alig vagyok itt 2 napja, de már eltört a kezem, és az idegrendszerem is kezd odalenni. Alig várom a folytatást.