4.rész

~MinHee~

-Ya! Felkelni Csipkerózsika! -ordította valamelyik barom a fülembe, majd egy gyors mozdulattal lerántotta a takarómat.

-Eszednél vagy? -ordítottam Suga-ra. -Add vissza a takarómat. -néztem rá mérgesen.

-Nem. -mondta Suga büszkén, majd kihúzta magát.

-Nem mondom mégegyszer, hogy add vissza. -morogtam rá egyre mérgesebben. Az alvás a gyenge pontom. Ha rossz lábbal kelek, akkor mindenki kerülhet aznap, mert nagyon ingerlékeny és hisztis leszek. Nem beszélve a hirtelen dühkitöréseimről, amit tényleg javasolt elkerülni. -Na idefigyelj, te paraszt. Elmondom úgy, hogy a kis agyad is be tudja fogadni a tényt. 3 másodpercet kapsz,hogy visszaadd, mert ha most nekem fel kell kelnem, esküszöm kitépem a karodat a helyéről és azzal csaplak agyon.

-Hé, figyelj. -emelte fel a kezét óvatosan, majd hátrált egy lépést. -Nem kell ennyire túlreagálni. Csak a bátyád mondta,hogy ideje lenne felkelni, mert már fél 11 van.

-Nem érdekel. -keltem fel, mire Suga ugrott egy nagyot. Nemsok kellet, hogy el ne nevessem magam. Nem hittem volna, hogy tényleg megijed. Gondolom nem nézte volna ki belőlem. Mindig is egy senkinek néztek, akinek ha csettintettek, egy szavukra ugrott. Már ideje változtatni. Fogtam magam és kisétáltam a konyhába. Nem nagyon zavart, hogy egy teljesen új környezetben vagyok. Kisebb felfedezések után, készítettem egy szendvicset, ráraktam egy tányérra, majd besétáltam a nappaliba. JungKook, Hoseok és V nézte a tévét. Lehuppantam melléjük, majd csendben elkezdtem enni a reggelimet. Már a közepénél jártam amikor V megtörte a nyugalmi állapotom.

-Hogy aludtál az éjszaka? -kérdezte kedvesen

-Öhm, egész tűrhetően. Bár jobb lenne egy külön szoba. -morogtam halkan.

-Chh.. Álmodj királylány. -mondta Hoseok gúnyosan miközben le sem vette a tekintetét a tévéről. Majd hirtelen beugrott az este. Hogy kerültem én be a szobába? Hiszen tisztán emlékszem, hogy kint aludtam el. Egy kicsit nyugtalanított a gondolat, de nem különösebben érdekelt. Éreztem, hogy valaki néz. Szinte égetett a tekintete. Ránéztem JungKook-ra, de amint észrevett gyorsan elfordult és a tévét kezdte el nézni. Gyanús. Valami baj történt vele? Amióta itt vagyok még csak meg se mukkant. Régen egy pillanatot sem bírt ki amit ne a piszkálódásommal töltött volna. Egyre kellemenetleneb volt. Nem tudom miért éreztem magam ilyen nyugtalanul mellette.

-Befejeznéd a fészkelődést? -kérdezte Jin. Ennyire feltűnően fészkelődöm? És egyáltalán meg mikor került ide? Nem szándékoztam válaszolni kérdésére csak fintorogtam egyet, majd felálltam és kimentem a konyhába. Ittam egy pohár vizet, de mielőtt visszamentem volna a "szobámba", kivágódott az ajtó.

-Embereeek! Este buli lesz. -kiabálta Jimin és letett két nagy szatyort az asztalra. -Áh, MinHee felkeltél? -kérdezte 1000 wattos mosollyal. Normál esetbe csak fintorogtam volna, de túl nagy volt a késztetés ezért halványan elmosolyodtam, de hamar kapcsoltam.

-Milyen buli? -kérdeztem közömbösen.

-Hát megünnepeljük, hogy itt vagy közöttünk. -csatlakozott hozzánk a bátyám, szintén 1000 wattos mosollyal. Mi ez a jókedv? 

-Iszunk egyet a régi időkre. -nevetett Suga.

-Bekaphatod. -mondtam már szinte mérgesen.

-Hé srácok nyugi van. Suga éppenséggel tévedtél. Nem a régi időkre iszunk, hanem az új időkre.

-Ugye tudod, hogy hülyén hangzott ez a mondat? -kérdezte Jin.

-Mindegy. Fiúk, gyertek ide. -kiabált a bátyám a többieknek. Majd pár másodperc múlva mind a heten előttem álltak. Elég kellemetlenül éreztem magam 7 fiú között. Főleg, hogy ebből ötöt a legnagyobb ellenségemnek tekintettem.

-Mit akartok? -kérdeztem a szemöldököm felvonva.

-Békét. -válaszolta NamJoon egyszerűen. -Bocsánatot szeretnénk kérni, amiért csúnyán bántunk veled.

-Még valami vagy mehetek?

-Figyelj, minden okod megvan rá hogy haragudj ránk... De kérlek lépj túl a múlton és bocsáss meg nekünk.

-Szánalmasak vagytok. -feleltem lenézően. -És mint mondtad, minden okom megvan hogy haragudjam rátok. Akkor miért bocsássak meg? Szerinted ez ilyen egyszerű? Hogy majd bocsánatot kértek és minden megy tovább?

-Öh.. hát igen? Igen. -dadogta mire kérdőn néztem rá. -Vagyis nem. -rázta meg a fejét.

-Tudjátok, ha az életben minden hibáért elég lenne egy bocsánatkérés, akkor nem lenne szükség rendőrökre és ügyvédekre. -válaszoltam majd szó nélkül kikerültem őket, bementem a szobába és magamra zártam az ajtót. Gyorsan odamentem a táskámhoz és kivettem belőle tiszta ruhát. Egyszer csak valaki kopogott.

-Hagyj békén! Öltözök.

Miután, felöltöztem, és elég normálisnak véltem a külsőm, kinyitottam az ajtót és kimentem. A nappaliba 7 szempár szegeződött rám. Ezzel mit sem törődve fogtam magam és kimentem a házból. Persze a sértettségem kedvéért jól bevágtam magam után az ajtót. Feszülten kezdtem bolyongni Seoul utcáin. Már lassan 3 órája ide oda sétálgattam. Fogalmam sem volt már merre járhattam, amikor erősen elkezdett lüktetni a fejem. Láttam a közelben egy kis parkot. Odamentem majd leültem egy padra. A lábamat felhúztam és az arcomat a kezembe temettem. Hihetetlen mélységű fáradtság árasztotta el minden egyes porcikámat. Előkaptam a cigimet és pár szem tablettát. Már épp készültem bekapni amikor valaki a vállamra tette a kezét.

-Miért? -kérdezte halkan, szinte suttogva, mégis felismertem a hangját, amire a testem önkéntesen összerezzent. Tudtam, hogy meg kell fordulnom, de mégsem akartam. Nem akartam a szemébe nézni. Nem akartam az arcát látni. De legfőképpen nem akartam magyarázkodni.