3.rész

A tervem, hogy jól kialszom magam, kudarcba fulladt. Hirtelen fájdalom nyílalt a fejembe. Azonnal felültem, de megbántam mert úgy megszédültem, hogy azzal a lendülettel vissza is estem. Hirtelen felmordultam, de gyorsan befogtam, mielőtt valakit felkeltenék. Ennyire erős fejfájásom még nem volt. Nagyon melegem lett és egyre jobban kezdtem szédülni. Nagy nehezen kivonszoltam magam a konyhába, ami elég sok nehézséggel járt. A fejfájásom kicsit enyhült de a szédülés csak erősödött. Megittam egy pohár vizet majd felhúztam a pulcsimat és kimentem a kertbe. Mit sem törődve hűvös idővel, fogtam magam és lefeküdtem a fűre. Hirtelen szomorúság és fájdalom töltött el. Miért? Minden nap felteszem ezt a kérdést. Annyira szerencsétlen egy életem van. Én nem ilyen életet szeretnék. Legalábbis nem ennyire magányosat. Vajon még tudok ezen változtatni? Elég erős vagyok ahhoz, hogy új életet kezdjek? Elkezdett lüktetni a halántékom. Felültem, majd elővettem egy szál cigit. Meggyújtottam, majd mélyen beleszívtam. Egyre jobban töltött el a magány és szomorúság. Bámultam magam elé és figyeltem a füstöt ahogyan kifújtam. Egyszer csak azt vettem észre hogy patakokban folynak a könnyeim.Semmire nem tudtam gondolni. A könnyezés halk sírásba, majd erős zokogásba ment át. Nem tudtam magam sehogy sem megnyugtatni, de őszintén, nem is akartam. Hagytam hogy a fájdalom felemésszen és marjon belülről. Amikor már egyenletesen tudtam venni a levegőt, lefeküdtem a földre és hagytam, hogy magával ragadjon az álom.

~V pow~

Éppen hogy elaludtam hallottam, hogy valaki halkan felmordult, ezért óvatosan felültem. MinHee volt az. Láttam ahogy kimegy. Vagyis inkább kiszenvedi magát a szobából. Biztos a mosdóba ment. Visszafeküdtem, de nem tudtam elaludni, csak forgolódtam. Már lassan 10 perce nem jött vissza. Kíváncsiságból felkeltem és kiosontam. Bekopogtam a fürdőbe, de senki sem volt bent. Az egész lakás csendes volt. Vajon hova mehetett? Kimentem a konyhába és amikor elmentem az ablak mellett láttam, hogy valaki az udvaron van. Először majdnem hanyatt vágtam magam, úgy megijedtem, de aztán hamar rájöttem, hogy csak MinHee az. Egy hatalmasat sóhajtottam, de amikor megfordultam, NamJoon állt előttem alig 10 cm-re. Na ez elvágta a biztosítékot. Akkorát ugrodtam, hogy nekiestem a konyhaszekrénynek.

-Te normális vagy? -kérdeztem hitetlenkedve, miközben a fejem fogtam.

-Most mi van? Valami rosszat tettél, hogy ennyire rossz a lelki állapotod? -kérdezte röhögve.

-Ez nem vicces. A szívbajt hoztad rám. -néztem rá a lehető legmérgesebben, de amint láttam nem igen hatotta meg a tekintetem.

-Najó, kapd össze magad és menj lefeküdni. -mondta egy ásítás közepette, majd megfordult és elvonult a szobájába.

Miután Namjoon elment és én felkeltem a földről, gondoltam megnézem mégis mit csinál MinHee ilyenkor kint. Amikor kimentem, megállt bennem az ütő. Törökülésben ült, lehajtott fejjel és sírt. Amikor először láttam, olyan magabiztos és kemény volt. De most.. Igaz, hogy nem ismerem, de nagyon erős késztetést éreztem, hogy odamenjek és szorosan átöleljem. Ezt a gondolatom gyorsan elvétettem. Inkább megfordultam, és visszasétáltam a szobába. Próbáltam visszaaludni, de nem igazán sikerült. Folyton az járt a fejemben, hogy mi történhetett a fiúk és MinHee között. És vajon miért nem említettek nekem egy szót sem a "múltjukról". Lehet, hogy tényleg akkora sebet okoztak neki, hogy még beszélni sem akarnak róla? Nagyon kíváncsi lettem. Elhatároztam,hogy utána fogok ennek az egésznek járni, és megpróbálok valamilyen békét teremteni, mert az sem lesz jó ha mindenki feszült, és folyamatosan kötekednek. De miért érdekel ez engem egyáltalán? Biztos csak mert láttam sírni. Sosem bírtam nézni ha valaki sír. Na majd meg látjuk mit hoz még a holnap. Ezzel a mondattal ringattam magam álomba.